Az építőiparban, legfőképpen a Stravaco-nál négy évszakos munkarendben dolgozunk, ennek megfelelően ősszel is országszerte ,,bevetésen” vagyunk, de akad olyan projektünk is, amivel szeptemberre már elkészültünk. Összeszedtük az összes folyamatban lévő, vagy a közelmúltban lezárult projektünket, de írunk olyanokról is, ahol hamarosan akcióba lendülünk.

Eseménydús nyáron van túl a mindig gyors és precíz Stravaco csapat, országszerte ragadtunk lapátot, vagy bármilyen más munkaeszközt, pattantunk forgókotróra, teherautóra vagy éppen dózerre. Az ősz beköszöntével arra, godoltunk, hogy összegyűjtjük Nektek a folyamatban lévő projektjeinket, amelyekre igazán büszkék vagyunk és azokat, amelyeket a nemrég, a nyári időszakban fejeztünk be. Kezdjük a fővárosban, a 16. kerületben két utca várt a Stravaco finisher-eire (aszfaltterítő gép), ebből a Vörösmarty utcát már átadtuk augusztusban, amit faltól-falig újítottunk fel, ennek megfelelően az út aszfaltozása és a járdák cseréje is megtörtént. Kísértetiesen hasonló a helyzet pár sarokkal arrébb, a Párta utcában, amit szintén faltól-falig újítunk fel, a Csömöri út és Rákosi út közötti szakaszon, összesen 650 méteren, itt még jelenleg is zajlanak a munkálatok. Ha még több infót szeretnél hallani az említett két projektről, tekintsd meg az alábbi videókat: 

A Bács-Kikun vármegyei Császártöltésen egy kerékpárút megépítését bízták ránk, ezzel határidő előtt végeztünk, a munkálatokat augusztus 21-én zártuk le. A fővárosi agglomeráció eddigi legnagyobb, összesen 60.000 négyzetméter alapterületű spekulatív ingatlanjának megépüléséhez is hozzájárultunk, a HelloParks Alsónémediben található raktárépület építése során a közületi munkákat, az utak és a parkolók kialakítását, de még a térkövezést is magunkra vállaltuk, ha pedig már HelloParks: társaságunktól rendelték meg a HelloParks Maglód MG3 behajtó átépítését, amelynek a kivitelezése szeptemberben kezdődik, ez körülbelül két hetet vesz igénybe. Meglesnéd, hogyan dolgoztunk Alsónémediben? Nézd meg az alábbi videókat és fotókat a Stravaco Facebook-oldalán: 

Maradjunk Pest vármegyénél és egy újabb, már elkészült Stravaco projektnél: Ürömön a Völgyliget lakópark csapadékvíz-elvezetési munkáival készültünk el. A végére pedig Szegedet hagytuk, mivel ez mindig egy igazán különleges helyszín számunkra: a Napfény városában, azon belül is a Sárkány utcában a burkolatfelújítási munkálatokat végzünk, a második ütem kivitelezését hamarosan megkezdjük, ezt a közeljövőben videós formában is bemutatjuk majd a Stravaco social felületein.